Családfa, eredetünk

 2014.01.29. 19:22

 

A családfa-ábra szemléltető módon mutatja a származási és rokoni kapcsolatokat, bár ma már jobbára csak a leszármazás sorát értjük ezen a szón. Régebben nem ritkán azt képzelték, ha valaki híres ember leszármazottja, akkor talán rá is szállt valami híres őse nagyszerű­ségéből. Egyébként is rendkívül fontos volt számon tartani a származási és rokoni kapcsolatokat. Az előkelő származás ugyanis előjogokat biztosított. Az ószövetségi papok például nem voltak a király szolgái. Csak az lehetett pap, aki Lévi törzséből, illetve Áron családjából származott, a főpapok pedig Szaddok családjából kerültek ki. A Bibliában több családfát vagy nemzetségtáblát találhatunk. A Biblia Ádámtól származtatja az egész emberiséget, és Noéig tíz nemzetséget sorol fel, mintegy jelezvén, hogy Noéval lezárult az emberiség történetének első korszaka. A másik nemzetségtábla Sémtől, Noé fiától Ábrahám atyjáig kilenc nemzetséget számlál, és Ábrahámmal ismét új korszak kezdődik: a választott nép története. Izrael tizenkét törzse Jákob egy-egy fiától eredezteti magát. Mivel Jákob Izsák fia, azaz Ábrahám unokája, az izraeliek Ábrahám vér szerinti leszármazottainak tekintik magukat. A királyok családfáin azt látjuk, hogy Júda törzséből, illetve Dávid házából valók, mert csak ebben az esetben lehettek törvényes uralkodók.

Az újszövetségben Jézusnak két családfáját találjuk. Máté evan­gélista számára az volt a fontos, hogy a zsidó keresztények lássák: Jézus a zsidók által várt Messiás, ezért Ábrahámmal kezdi Jézus családfáját. Nemcsak a férfiakat, hanem a nőket is említi: Ráhábot, Rutot, Betsabét és Máriát, Jézus édesanyját. Lukács pogányból lett keresztények számára is írta evangéliumát. Nála a legfontosabb, hogy Jézus a bűnösök és a szegények üdvözítője, aki a zsidókhoz és a pogányokhoz egyaránt küldetett. Ezért Jézus családfáját Józseftől, Mária férjétől vezeti vissza egészen Ádámig.

Jézus családfáját a XI-XVII. század között kódexekben, freskókon, festményeken több festő megörökítette „Jessze fája” néven: Jessze a földön fekszik, az ő testéből indul a fatörzs, melynek ágain a zsidó királyok, Krisztus ősei, legfelül pedig Mária a kisdeddel látható.

 

A családfa készítése

Milyen jó, ha tudjuk, milyen családban jöttünk a világra, kik voltak az őseink, milyen történetek maradtak fenn róluk a családi hagyományban, kik a közelebbi és távolabbi rokonaink, kikre hasonlítunk, kitől és mit örökölhettünk. Ahhoz, hogy jól tudjuk átlátni a sokszor — kivált a nagy családok­ban — bonyolult rokoni szálakat, készítsük el mi is a saját családfánkat. Erre a játékra egy kicsit föl keli készülni, ki kell kérdezni szüle­inket, és még inkább a nagyszüleinket a ro­konságról, és az adatokat föl kell írni egy papírlapra. Majd a klubfoglalkozáson min­denki fogjon egy ív papírt, egy ceruzát (radír is biztos kell majd), és a következőképpen próbálja megrajzolni a maga családfáját: kezdjük lentről, a törzsön, ahol az általunk ismert legrégibb ősünk neve álljon, majd a törzs annyi főágra ágazódjon szét, ahány gyermeke volt; így minden főág egy nevet kap, amely mellé a házastárs nevét írjuk. Minden főág tehát egy családot jelent, amely megint csak annyi felé ágazódik, ahány gyermek született ebben a családban. Mindez ugyanúgy is­métlődik egészen addig, amíg sor nem kerül a ti nevetekre, amely a fa csúcsán legyen.

Ha szerettek rajzolni, minden személyt jelentő ágon a név fölött hagyjatok egy kis keretet, melybe őseitek és rokonaitok arcképét rajzolhatjátok, vagy egy kisebb fényképet is beragaszthattok.

 

Címkék: család eredet önismeret

A bejegyzés trackback címe:

https://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr315788792

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása