Palesztina vízben nagyon szegény föld, kevés a folyója. Forrás több helyen is fakad, de a föld olyan száraz, hogy a forrásvíz száz-kétszáz méter után nyomtalanul eltűnik a homokban. Ezért a legtöbb folyómeder kiszáradt völggyé vált. A nagyobb források körül kivirágzott az élet, pálmafák sarjadtak, inni gyűltek az állatok, megtelepedtek az emberek és falut vagy várost építettek. Kutakat is ástak, ahonnan szintén friss vizet meríthettek, telente pedig az esők vizét nagy ciszternákba, víztárolókba gyűjtötték össze. Az ivóvizet kecskebőr tömlőkben vagy vizeskorsókban szállították, gyakran az utcán is árulták.

A zsidók mindennapi életében szükség volt a vízre a szertartásos mosdásokhoz.

A vízzel való lemosás és a mosakodás vallási, istentiszteleti jelentést is nyert. Gyakran előfordult ugyanis, hogy valaki tisztátalanná vált, például ha holttestet érintett, ha tisz­tátalan állathoz ért, vagy tisztátalan betegséggel volt dolga. Márpedig tisztátalan kézzel enni, áldozatot bemutatni, tisztátalan lábbal templomba menni nem szabad. A tisztátalanság sok fajtáját lemosással lehetett meg­szüntetni, éppen ezért a zsidók mindig lerázták a lábuk porát, mielőtt templomba léptek, és mindig kezet mostak, mielőtt ettek, történhetett ugyanis, hogy tisztátalan dologhoz értek anélkül, hogy tudtak volna róla. A papoknak természetesen fokozott gondossággal kellett lemosakodniuk az áldozatbemutatás előtt.

Mivel a mosakodásnak ilyen sokrétű és fontos szerepe volt a zsidó­ságnál, a vendégszeretet és az udvariasság jele is volt, ha az érkezőnek vizet készített a házigazda, és a szolgákkal megmosatta a vendég lábát. Az Újszövetségben olvassuk, hogy Jézus az utolsó vacsora előtt maga mosta meg tanítványai lábát. Ezzel példát adott nekik arra, hogyan kell szeretni­ük és szolgálniuk egymást.

A mosakodás nemcsak szó szerinti, hanem átvitt értelemben is használatos volt. Amikor Pilátus a zsidó főtanácsra hárította át Jézus elítéléséért való felelősségét, mindenki előtt tüntetőleg kezet mosott, ezzel a gesztussal jelezvén, hogy ő tiszta, azaz ártatlan ebben az ítéletben.

Hasonlóan fontos volt a víz szerepe a régi bűnöktől való megtisz­tulásban, a keresztségben. Ennek jeléül merítette alá a Jordán sebesen folyó vizében Keresztelő János a bűnbánókat, akik azután megszabadulva bű­neiktől, új, tiszta életet kezdhettek. (A magyar keresztség szó nem fejezi ki e szertartás lényegét. A szó a magyarban nem a kereszt, hanem a görög ,khrüstos', azaz ,felkent', vagyis a héber Messiás szóból származik. Így a keresztény eredetileg krisztusit jelent.)

A korai kereszténység már a legelső időktől fogva a Jézus tanításá­hoz való csatlakozás feltételének tekintette a vízben való alámerítést, vagy vízzel történő meghintést. A Jézus nevében való megkeresztelkedés szent­ség, kifejezi a Jézussal létrejövő közösséget.

A Biblia gyakran beszél a vízről szimbolikus értelemben is. A víz minden élet feltétele, az élet, a boldogság jelképe is. A forrás: a kegyelemé.