- Meg tudnád-e nekem mondani, mikor lesz a világvége? - kérdi tőlem Ágota.

- Nem én. Sajnos nem szolgálhatok pontos dátummal - viccelődöm, de látom, hogy az arca gondterhelt. - Hogy jutott eszedbe a világvége?

- Á, csak úgy... - hárítja el kérdésemet, és elhallgat. Hallgatunk hát egy sort. De a dolog csak nyugtalanítja.

- Az az igazság, hogy beszélgettem mostanában valakivel a világ végéről - kezdi.

- Kivel?

- Két asszonnyal. Becsengettek hozzánk a múlt kedden...

No már tudom, kikről van szó.

- És te? Ajtót nyitottál nekik?

- Először megnéztem a kukucskálón, hogy ki az. Ha férfi lett volna, tuti, hogy nem nyitom ki, ennyire azért óvatos vagyok - védekezik Ágota.

- Tehát ajtót nyitottál nekik, ők megkérdezték tőled, hogy szeretnél-e tudni valamit Isten királyságáról, te Istenről szívesen hallgatsz tanítást, tehát beleegyeztél, ők elővették a Bibliát és elkezdtek neked mesélni arról, hogy közeledik a világvége, sokasodnak a Bibliában megírt előjelek, és mindenki elpusztul, aki nem a Jehova tanúja. Így volt?

- Honnan tudod? - kérdezi döbbenten.

- Mert ezt mindig így csinálják. Az a szokásuk, hogy leszólítanak embereket nyilvános helyeken, utcán, a metróban, felcsöngetnek a lakásokba, és így toboroznak maguknak híveket. Mindig szóba hozzák a világvégét; ijesztgetnek, mint a vészmadarak.

- Én tudom, hogy ez egy szekta - mondja Ágota -, hogy keresz­tényellenesek, és hogy a pápát „Antikrisztusnak" nevezik. De tulajdonképpen azért nyitottam nekik ajtót, mert kíváncsi voltam, miért állt közéjük Manyi néni. Neki mostanában halt meg a férje, és a lánya azt írta anyuéknak, hogy Manyi néni Jehova tanúja lett, és szakított minden rokonával.

- Azt én nem tudom, hogy Manyi néni miért lépett közéjük. Nyilván nagyon magányos lehetett Béla bácsi halála után, hozzá is becsengetett két olyan asszony, érdeklődést mutattak iránta, megvigasztalták, bizonyossággal állították, hogy nemsokára új korszak kezdődik, új világ születik, amelyben nem lesz már hely a ma diadalmas gonoszok számára. Biztosan nem mondták Manyi néninek egyből, hogy a „gonoszok"-on többek között a keresztény egyházakat és a pápát értik.

- De Manyi néni hogy dőlhetett be nekik?

- Tudod, az az igény, hogy „a béke és az öröm világa" hamarosan eljöjjön, olyan erős az emberekben, hogy szívesen elhiszik az ilyen jövendölé­seket. Akit nem erősít a Krisztusba vetett hit, ki van téve mindenfajta hamis híresztelésnek.

- És ők honnan szedik ezeket?

- Van egy hiányos és rosszul fordított Bibliájuk, amelyet vezetőik önkényes értelmezése szerint magyaráznak. Abszolút biztonsággal nyilatkoz­nak a jövőről. Az embereknek pedig szükségük van „biztos tudásra", rosszul tűrik a bizonytalanságot. Aki a tanaikat elfogadja, úgy érezheti, biztos lehet abban, hogy csodálatos módon megmenekül „azon a rettenetes napon, amikor Isten ítélkezni fog a gonosz világ fölött". Mint Jehova tanúja örökké boldo­gan fog élni ezen a földön. Béla bácsi meghalt, Manyi néni megrettent a múlandóság láttán, és valami biztosba akart megkapaszkodni. Ilyenkor má­sodrendű kérdés, mennyire csalóka az a „biztos".

- És most mi lesz vele?

- Azt én már nem tudom. Néha előfordul, hogy aki közéjük kerül, egy idő után átlát a szitán, észreveszi, mennyire értelmetlen a tanításuk, mennyi a mások iránti gyűlölet bennük, csalódik és elhagyja őket. Manyi néninek szüksége lett volna biztos érzelmi támaszra özvegysége elején, akkor talán jobban ellenállt volna ennek a hamis „bizonyosságnak". Magányos, érzelmi­leg megtört, hitének erejében nem bízó ember minden szektának könnyű préda lesz.

Kérdések: 

Biztosan sokat hallottatok mostanában a szektákról, írnak róluk az újságok, beszél róluk a rádió és a televízió. Vannak köztük igazán kártékonyak is. Általában elég rámenősek tanaik terjesztésében. A fenti írásban Jehova tanúiról, erről a Magyarorszá­gon eléggé elterjedt szektáról van szó.

Beszélgessetek először saját tapasztalataitokról! Hogyan szólítják meg az embereket? Hogyan viselkednek? Mit mondanak? Hogyan reagálnak az elutasításra?

Jehova tanúi szerint Isten a rettenetes bíró, s nem a Jézus által kinyilatkozta­tott szerető és üdvözítő Isten. A jehovizmus nem örömhír, hanem anti-evangélium, a halál üzenete, amelytől csak a kiválasztottak – a Jehova tanúi – menekülnek meg. Minden más ember, még ha nem is követett el  életében semmi rosszat és becsületesen viselkedett, Jehova rettenetes haragjának lesz majd áldozata, egyszerűen azért, mert nem tartozik Jehova tanúi közé.

Mi a mi hitünk a világ végéről, az utolsó ítéletről? (olvassátok el: Máté 25,31-46) Jézus szavai szerint mit kell tennünk az életben?

Mivel jár az emberek közötti érintkezésben, ha valaki „kiválasztottnak’' érzi magát, a „jó" kis szigetének a „rosszak és romlottak" tengerében? Hogyan hat ez a meggyőződés az illető viselkedésére? Szerintetek milyen az az „örök boldogság", amelyikből az emberiség többsége ki van zárva?

Jézus mit tanít bűnösségünk­ről? Miben van minden reményünk?