Ismerkedjetek meg néhány levéllel, amelyek a jövő tervezéséről szólnak:

Matekot fogok tanítani

„Már három éve annak, hogy elhatároztam: tanárnő leszek. Matekot fogok tanítani. Nagyon szeretem a matekot. Gyakran játszunk iskolásat. Vannak nagyobb kislányok meg néhány óvodás, de úgy játszunk, hogy egyszer az egyikünk tanít, azután pedig csere, hogy igazságos legyen. A kicsik nem szívesen játszanak tanárt, de nem is tudják, hogyan kell. Vastag füzetet vettünk, ez az osztálynaplónk. Oda beírjuk a jegyeket, az egyeseket is, ha muszáj. Néha beállítjuk a sarokba is őket, amikor rosszalkodnak, de ez ritka. Hogy ne sírjanak. Legszívesebben az alsó tagozatban tanítanék. Van már egy ötéves tanítványom, Zsófi. Írásra és számtanra tanítom őt, de egyelőre nehezen megy neki. Sok türelemre van szükségem. Nagy betűkkel leírtam: „Idának öt almája van”. Nehezen másolta le, de amikor kész lett vele, nagyon örültünk mindketten. Van egy tanárnőm, akit nagyon szeretek. Ő az osztályfőnökünk. Az tetszik nekem benne, hogy soha nem kiabál velünk. Mindig egészen nyugodtan magyaráz. Én ugyanígy szeretnék, amikor majd tanítok.” /Ágnes, 9 éves/

Karmester leszek

„Rajongok a zenéért. Zongorázom, fuvolázom és más hang­szereken is tudok játszani. Remélem, valamikor karmester leszek. A legnagyobb vágyam az, hogy a zenekar előtt álljak és gyö­nyörű hangzásokat keltsek életre. A zenészeknek el kell majd fogadniuk az utasításai­mat, hogy együtt létrehoz­zunk valami csodaszép harmóniát a legszebb dallamok­ból. De még hosszú út áll előttem: magolnom kell a suliban egy csomó érdektelen tantárgyat.” /Martin, 13 éves/

Nem nyolcórai állás

„Arra gondoltam, festő leszek. Nagyon szeretek rajzolni és festeni, a legjobb rajzoló vagyok az osztályban. Anyu megígérte, lesz valódi festőállványom és valódi olajfestékkel fogok festeni a festő­vászonra. Valami öreg köpenyt veszek föl, a padlót pedig leterítem újságokkal. Palettám már van, mert valaki kidobta és megtaláltam a kukában. Anyu majd vesz hozzá ecseteket is. A festőművésznek mindig kell festenie, nem azért, hogy mindent eladjon, hanem azért, hogy még jobban belejöjjön a festésbe. És amikor festek, senkinek nem lesz joga, hogy zavarjon, mint most Magdát sem, amikor zongorázik. Magda zenetanára kifogásolta, hogy anyu egyszer abbahagyatta vele a zon­gorázást, mert vacsora volt. Én sem fogom abbahagyni. Amikor festek majd, ne hívjon senki se vacsorázni, se kutyát sétáltatni. Majd akkor, ha már befejeztem. Ez nem nyolcórai állás, hanem alkotó munka, az pedig mindig tart, még éjszaka is.” /János, 11 éves/

Repülni, csak repülni

„Az a legnagyobb ábrándom, hogy pilóta legyek. Még négy év, és elmegyek a seregbe, ahol megtanulok repülni. Micsoda fantasztikus dolog lehet ott fent lenni! Anyám azt mondja, még gyerek vagyok és meg fog változni az elhatározásom. Nem is tudja, hogy már négy éve egyfolytában erre gondolok. Repülni, csak repülni. De nincs értelme beszélni róla a szüleimmel. Anyukám félt engem, az apám pedig kinevet. Néha mégis azt mondja, jó szakma ez a repülés, mert sokat lehet keresni vele. De nekem a pénz egyáltalán nem számít." /Péter, 14 éves/

Beszélgethetünk arról, mit jelent a hivatás életállapotunk szempontjából: családot alapítok vagy inkább Istennek szentelem magam, mint pap vagy szerzetes. De mindkét életúton egy másik hivatást is lehet folytatni, ami ebben az értelemben foglalkozást, szakmát jelent. Mindenki­nek szakmát kell választania, és — mint a fenti levelek tanúsítják — sok gyerek elég pontosan tudja is, mi legyen a hivatása. Bizonyára ti is gondolkodtatok már ezen.

Játék:

Mindenki egy-egy lapra írja le két-három mondatban, mik az elképzelései, vágyai a hivatását illetően. Ne írjátok alá a lapokat, hanem hajtsátok össze és tegyétek be egy kalapba. Onnan a klubvezető egyenként kiemeli és felolvassa őket, a többieknek pedig ki kell találniuk, ki írhatta. Ez jó próba arra is, mennyire ismeritek egymást, mi mindent tudtok egymás terveiről.

Bizonyára felfigyeltetek arra, hogy a „hivatás” szót sokszor csak a művé­szek vagy nagy áldozatkészséget igénylő szakmák (orvosi, ápolói, nevelői) ese­tében szokták használni. De ez így nem egészen helyes. A hivatás fogalmában több van ennél. Nemcsak szakmai felkészültség dönti el az ember hivatását; szerepet játszanak itt más képességei is. Olvastam egyszer egy „Dicsőség” című novellát,-három gyerekről, akik a jövőjüket tervezték. Marika nagy költő akart lenni végül szőnyeggyári munkásnő lett belőle. Mivel azonban nagyon érdekesen tudott mesélni az életéről, a visszaemlékezéseit folytatásokban közölték egy újságban. Laci híres orvos szeretett volna lenni, de csak a kórházi műtősségig vitte. Mégis mindenki nagy tisztelettel beszélt róla, mert nagyon szépen törődött a betegekkel. Egyszer nem engedett be egy fontos tábornokot a műtőbe, hogy ne zavarja a műtétet. Az egész kórház róla beszélt. Lacit mindenki ismerte, annak ellenére, hogy nem ő volt a főorvos. Sándor híres vezér akart lenni. Az ábrándja nem teljesült, de bátorságával hírnevet szerzett a gyárban. A munkásküldöttség élén tárgyalt a gyár vezetőségével, okos megállapodást kötött, és parlamenti képviselővé is meg akarták választani. így aztán mindegyikük híres ember lett a maga módján, bár gyermekkori terveik nem váltak valóra.

Kérdések:

Vajon minden foglalkozás válhat hivatássá, ha az ember kellő odaadással, odafigyeléssel és magához való igényességgel végzi?

Milyen konkrét példákat ismertek arra, hogy valaki mindennapi foglal­kozását is hivatásszerűen végzi?

Milyen emberi tulajdonságok szükségesek ahhoz, hogy tevékenységünket hivatásként éljük meg?