Ebben az évben ez lesz az utolsó klubfoglalkozásotok. Azt ajánlom, feltétlenül a zöldben töltsétek! Menjetek kirándulni, és ott pihenésképpen beszélgessetek arról, milyen volt az ez évi klubélet. Mi tetszett nektek benne, és mi nem volt annyira érdekes? Milyen témákról beszélgetnétek szívesen, amelyek eddig nem kerültek szóba? Vagy inkább több játékot kértek? Mindenképpen érdemes az évi mérleget elkészíteni, mert így lehet a legjobban számba venni, mivel múlik számunkra észrevétlenül kellemesen az idő, s hogy értelmesen használtuk-e fel. És persze, az összegyűlt tapasztalatok alapján sokkal jobban lehet tervezni a jövőt.
De hogy valami szórakozás is legyen, íme egy játék. Nemrég kezembe került egy mulatságos című könyv: Róbert Fulghum Már az óvodában megtanultam mindent, amit tudni érdemes. Ebben a könyvben a következő játékra leltem:
„Van egy másik játék, amelyet jobban szeretek, mint a bújócskát, az a neve, hogy Szardínia. Ebben a játékban csak egy valaki bújik el, mindenki más őt keresi. Aki megtalálta, oda bújik mellé. Hamarosan mindenki ott van, szűk helyen szoronganak, mint szardíniák a konzervdobozban. Előbb-utóbb valaki felkuncog, valaki elneveti magát, s olyankor aztán mindenkit megtalálnak." Középkori teológusok még Istent is a bújócska terminusával írták le, amikor Deus Absconditusnak (= elrejtőzött Istennek) nevezték. Én úgy gondolom, szardíniát játszik az Öreg. Úgy fogjuk megtalálni, ahogyan a szardíniajáték végén mindenkit megtalálnak - az egy kupacban rejtőzök boldog kacagása lesz a nyomravezető...”
Jan Twardowski atya: Egy kicsiny magról
Egy vidéki kislány eljött egyszer a fővárosba megnézni az állatkertet.- No, mi tetszett a legjobban? - kérdezte az apja, amikor a kislány hazatért és tejeskávét ivott vacsorára.
- Talán a sarki jegesmedve, hosszúkás fejével, kicsiny fülével, akinek szőrös a talpa, hogy el ne csússzon?
- Talán az elefánt, aki meztelennek tűnik, noha csak a talpa meztelen?
- Talán a zsebes kenguru?
- Láttam őket - válaszolta a kislány -, és mind nagyon szépek, de nekem a legjobban az a kis szürke veréb tetszett, amelyik az állatkerti ösvényen ugrált. Kis fekete gallérja volt és fehér pötty a szeme környékén.
Ez a kislány jutott az eszembe, amikor olvastam, hogy Jézus nemcsak a mennyországról és az angyalokról beszélt, hanem egy kicsiny magról is. Nemcsak a jeruzsálemi templomról, de a fakanalat kezében tartó kenyérsütő asszonyról is.
Mert mi lenne, ha valaki csak a csillagokat bámulná és nem kegyeskednék megenni a rántottát?
Mert mi lenne, ha valaki fel szeretne szállni a mennyekbe, de otthon az ollót nem tenné vissza a szokott helyre?
Ez kisebb minden más magnál, amikor azonban felnő, nagyobb minden veteménynél, fává terebélyesedik, úgyhogy jönnek az ég madarai, s fészkét raknak ágai között. (Mt 13,32)