Az odaadás ereje

"A tanítónő az iskolában állandóan azt mondogatja: „Jázmin, ha akarsz, tudsz... Elég lenne csak akarnod, és tudnál...” És egy sereg hasonló dolgot... No hát, én elárulom nektek, a tanárnő igencsak téved!

Ezt nem azért mondom, hogy bosszantsam, különben is nagyon szeretem, nagyon kedves - kissé egyszerű lélek, de nem másként, mint a többi felnőtt. Téved szegény, mert az életben nem az akarat a fontos, hanem a ráhagyatkozás. Gondoltam, hogy ezen mosolyogni fogtok... Azt gondoljátok: ni csak, ...feltalálta a sült galamb filozófiáját! De komolyra fordítva a szót: mikor ráhagyatkozásról beszélek, az nem azt jelenti, hogy ölünkbe tesszük a kezünket és várjuk a csodát. Ez fa­talizmus, vagy lustaság, vagy lemondás, vagy beletörődés lenne. Én az isteni akaratra való ráhagyatkozásról beszélek. Egyszerű: ahelyett, hogy az én kis személyes akaratommal törődnék, Isten akaratára bízom magam. Megfigyeltem, hogy Ő sokkal jobban intézi a dolgokat nálam. Ő az igazi adu, bizony ám! Viszont az igaz, hogy a lógósokat nem szereti, segíteni kell neki - hinni kell benne. Értitek? Hinni kell benne! A fontos az, hogy legyen hitünk. Sokkal jobban tenné a tanítónő, ha azt mondaná: „Ha hiszel, tudsz!” Ez már igazi jó tanács lenne. Egész életre szóló.

Fantasztikus találmány ám az Isten akaratára való hagyatkozás! A baj csak az, hogy az emberek már nem hisznek benne. Semmi másban nem hisznek, csak magukban, erőlködnek a saját akaratukkal, és persze a dolgok nem sikerülnek, vagy legalábbis nem hosszú távon. És mivel­hogy ezt látják: az élet rossz. Ez az igazi dráma. Az élet a szeretet hatalmas története, és az emberek képesek ezt elrontani, mert nem szeretnek eléggé. Vagy nem mernek szeretni, vagy rosszul szeretnek. Nem arról van igazán szó, hogy szeretik Istent. Nem gondolnak rá, vagy nem is akarnak rá gondolni, mert nem bíznak benne. Azt mondják, ki-ki a saját vackában: „Isten báránya, ki elveszed a világ bűneit, hagyj minket békén!” Erre aztán Isten már nem fog erőszakoskodni. Ha nyitva hagyjátok az ajtót, akár csak félig is, sőt, ha zárva van is, de fény szűrődik ki, Isten már megpróbál belépni. De ha kulcsra zárjátok szíveteket, és sötétben akartok maradni, Isten nem fogja feszegetni a zárat."

Ez a gyönyörű részlet Francois Garagnon nemrég megjelent Jázmin és az élet szent rejtelmei című könyvéből származik. Tulajdonképpen kóstolónak szántam, hátha megtetszik nektek és el akarjátok olvasni az egész könyvet. De nemcsak ezért idézek belőle.

Vannak itt ugyanis nagyon érdekes, elgondolkodtató mondatok, például: „az életben nem az akarat a fontos, hanem a ráhagyatkozás”, vagy: „ha hiszel, tudsz!” vagy még: „az élet a szeretet hatalmas története”. Mindegyik kapcsán fontos kérdéseket lehet feszegetni, például:

1. Mit jelenthet a gyakorlatban Istenre való ráhagyatkozásunk? Feltételezi-e ez a ráhagyatkozás saját akaratunkat is? Hogyan alakul sorsunk vonala, ki alakítja - mi vagy Isten? Mennyiben mi és men­nyiben Isten? (Egyszer egy ifjúsági hit­tanórán, melynek tanúja voltam, erről a kérdésről nagyon eleven és izgalmas vita alakult ki.)
2. Véleményetek szerint csakugyan, melyik a valóságosabb: „ha akarsz, tudsz” vagy „ha hiszel, tudsz”? Miben segíthet bennünket az akarat és miben a hit. Hol találkoznak egymással?
3. Mennyire igaz szerintetek az az állítás, hogy „az élet a szeretet hatalmas története”? Nézzünk körül — mit látunk? Mit tud ebben a világban a szeretet? Talán tudtok konkrét történeteket, példákat is elmondani?

Mit jelent az, hogy valaki szent?

A szent szó eredetileg annyit jelent: ,,Isten sajátja”. Szent az, ami Istennek a tulajdona. A latinban: „sanctus". A maga isteni tökéletességében egyedül Isten szent. Egy ember „szentsége” az isteni szentségiek csak visszfénye. Egyedül mint Krisztus utánzóját nevezhetünk egy embert szentnek. A szentek Krisztus üzenetének fontos követelményeit újra fölfedezték koruk számára, és életükkel is példát mutattak.