Szentmicsek

 2015.09.18. 16:32

Kedves Klubvezetők!

Még tavaly nyáron elhatároztuk magunkat, hogy szeretnénk valahol egy klubot. Semmi konkrétum nem volt korosztályt és helyet illetőleg, csak Budapest környéke. Idővel több irányból összefutottak a szálak, és ősz közepén elindult a klubunk Pestszentimrén. A hónapok itt is csiszolták és még csiszolni is fogják a társaságot. Elég hullámzó volt a kezdet, mert csak 7-8 gyerek volt, és ők sem fixen, így nem lehetett tervezni, sokszor kevesen voltunk, aztán jópár hét után volt egy feltuningolás és lettünk vagy 20-an erős fiú többséggel, és abból néhány hiányzó igazán nem is tűnik fel az embernek. :-) Végül most beállt egy aránylag fix társaság tizenkét eleven 10-12 éves fiúval.

Az alkalmakon többnyire játékok tömkelege van mindenféle-fajta formában, a beszélgetés még kicsit várat magára. A vége egy kis teázással, szendvicsekkel, gyors takarítással, és a tanév vége fele már egész jól sikerült imával zárul. Tényleg szuper srácok! Mi szeretünk kijárni: nekik is jó, iszonyatosan élvezik, nekünk is egy kis kikapcsolódás.

Az egész csapat az ottani plébánia gyerekeiből áll, ahol egészen aktív az élet, évközbeni "táborok", nyáron is táboroztatás, családoknak is vannak közös programjaik... Ezt jó látni, hogy van ilyen is! Még nekünk külsősként meg kell találnunk a körforgásban a helyünket, de dolgozunk az ügyön. Most nyáron már el is mentünk a plébániai hittantáborba, ahol a klubos srácokon kívül sok más potenciális bogárral találkoztunk. :-)

Még sok munka áll a klub előtt, alakulunk, jó érzések vannak bennünk.

Bartal Julcsi és Vér Gábor

U.i.: Ja, és Szentmicsek a klubnév, mert szentek vagyunk és szendvicset eszünk. ;-)

Címkék: bemutatkozás bogárklub

A bejegyzés trackback címe:

https://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr767798732

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása