Az almafa
E |
gy alkalommal mikor vasúton utaztam, egy fiatalember mellett ültem, akinek szemmel láthatóan valami nagyon nyomta a szívét. Végül is előhozakodott vele, hogy most szabadult a börtönből és éppen úton van hazafelé. Elítélése szégyent hozott a hozzátartozóira, akik sohasem látogatták meg a börtönben és csak nagy ritkán írtak.
Mégis remélte, hogy megbocsátottak neki. De hogy megkönnyebbítse a helyzetüket, egyik levelében azt javasolta, adjanak jelt neki, amelyről, ha a vonat a város előtti kis tanya mellett elhalad, azonnal tudja, hogyan is éreznek iránta. Ha az övéi megbocsátottak neki, úgy kössenek az út mellett álló nagy almafára fehér szalagot. Ha azonban nem kívánnák, hogy hazamenjen, semmit se tegyenek, akkor a vonaton marad és utazik tovább, Isten tudja hová.
Amikor a vonat szülővárosához közeledett, akkora feszültséget érzett magában, hogy nem volt képes az ablakon kinézni. Egy másik utas helyet cserélt vele és megígérte, hogy figyel az almafára. Közvetlen ezután a fiatalember karjára tette a kezét, akinek hirtelen könnyek jelentek meg a szemében.
„Ez az - suttogta - minden rendben. Az egész fa tele van fehér szalagokkal.”
E pillanatban eltűnt minden keserűség, amely megmérgezte az életét. „Olyan volt ez számomra - mondta később -, mintha csodát éltem volna meg.” S talán az is volt.
John Kord Lagemann nyomán