E

lérkezett az a szomorú nap, amikor édesanyám kisírt szemmel, amelyet nem próbált már rejteni előlem, azt mondta, hogy vele és apuval együtt elmegyünk a kórházba elbúcsúzni a nagymamámtól.

Nagyikám már nagyon karcsú volt és a kórházi ágyon úgy nézett ki, mint egy kislány, sápadt arca két nagy szem volt már csupán. Látható erőfeszítéssel mosolyodott el és intett, hogy üljünk le.

Édesanyám letett a szekrénykére egy narancsot, megkérdezte tőle, inna-e egy kis narancslevet, de Nagyi csak megrázta a fejét. Azután anyu fölébe hajolt, megpuszilta, és láttam, milyen nehezen tudja visszatartani a sírást. Utána apu puszilta meg Nagyi arcát és mindkét hófehér, karcsú kezét. Tudtam, most én következem, de szerettem volna valamit elmondani Nagyinak. Valami nagyon fontosat és csak négyszemközt. Ezt súgtam a fülébe. Megértette.

·    Hadd maradjak egy kicsit egyedül Tomival - kérte.

Anyu és apu szó nélkül hagyták el a kórtermet.

Elkezdtem: - Nagyikám, egyszer nagyon csúnya .dolgot műveltem.

Nagyon szelíden nézett rám.

·    Veled szemben becstelen voltam. Anyu vett két banánt, neked és nekem, amikor te már beteg voltál, én pedig megettem mindkettőt útközben. És egyáltalán nem is jöttem hozzád. Anyunak azt hazudtam, hogy neked nagyon ízlett. Soha nem fogom ezt elfelejteni.

A szemembe könny szökött, és elbőgtem magam. Nagyi intett, hajoljak fölé, kezébe vette arcomat és azt mondta:

·       ígérd meg, hogy csak a jó dolgokra fogsz emlékezni. Felejtsd el azt a banánt. Én is biztosan olykor akaratlanul meg­bántottalak...

·    Nem, te soha... - esküdöztem.

·    No, látod, nem is emlékszel már. Én is elfelejtettem azt a banánt. Amikor már nem leszek, csak arra emlékezz, ami kö­zöttünk jó volt, arra, hogy szükségünk volt egymásra... Ezt ígérd meg nekem.

 

1.  Szerinted miért akarta Tomi elmesélni a nagymamának ezt a dolgot a banánnal?

2.   Vajon minden ember érez-e lelkiismeretfurdalást az elkövetett vétke miatt?

3.   Hogyan értelmezed a nagymama utolsó szavait? Miért nagyon fontosak?

4.    A te családodban hogyan tartják emlékezetben az elhunyt rokonokat? Szoktak-e róluk mesélni?

Címkék: emlékezés elengedés megbocsátás 1994/9/1.

A bejegyzés trackback címe:

http://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr788082032

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.