Farsangi buli

 2014.01.29. 20:51

 

A farsang­ban szinte kötelező a JELMEZBÁL! És mi lenne, ha ez egyszer egy kicsit másképp csinálnátok? Meg lehet például állapodni, hogy csak fogal­maknak, vagy azokat jelképező személyeknek öltözünk. Vagy csak mesefiguráknak, csak állatoknak, csak magyar történelmi személyek­nek. Persze, ne az igazi, színházi jelmezre gondoljatok - az ilyesmi csak ott jó, ahol senkinek nincs egy szikrányi fantáziája sem, ez pedig nem a ti esetetek. A jelmezt egy-két kellék is megteszi. Ilyenkor elmaradhatatlan és nagyszerű hangulatot ad a bulinak, ha a résztvevők sorban elvonulnak a többiek előtt, akik ezalatt megpróbálják kitalálni, mi is az a jelmez.

Közös táncra a változatosság kedvéért megint valami mást ajánlunk, mégpedig a MOST TÁNCOLJUNK ÍGY! játékot.

A táncolok egymás kezét fogva körbe állnak. Elindítják a zenét, körtánc, majd a játékvezető elkiáltja magát: „most táncoljunk így!”, és új fogásformát mutat, például hogy hátul fogják meg keresztfogással egymás kezét. Ha így is táncoltak, akkor a játékvezető ismét megszólal: „Már táncoltunk így (első fogásforma), már táncoltunk így (második fogásforma), most táncoljunk így”, és újabb fogás forma következik. A táncformák száma szinte kimeríthetetlen: bokafogás, térdfogás, egymás fülének, orrának, könyökének fogása, elülső keresztfogás, kézemeléssel kézfogás... stb. Minél többen táncolnak, és minél régebben, annál érdekesebb a játék.

Pihenésül biztosan szívesen játszana szobai játékot is. Mit szóltok például a MÁNIÁS CSALÁD-hoz?

Az egyik játékos, aki kérdező lesz, kimegy a szobából. Akik bent maradnak, azok pedig a „mániás család”. Felosztják egymás között a szerepeket, megbeszélik, ki lesz a nagymama, nagypapa, unoka stb. Megbeszélik azt is, mi a család „mániája” (kertészkedés, takarítás, utazás, szabás-varrás, tanulás, tévénézés stb), majd behívják a kérdezőt, aki mindenkinek föltesz egy kérdést. A családtagoknak olyan válaszokat kell adniuk, hogy azokban benne legyen a család „mániája”, de a játékos feladatát ne tegyük túlságosan könnyűvé, mert akkor a játék nem lesz igazán érdekes. Akinél kitalálja a mániát, az megy ki, az lesz az új kérdező. Ha minden kitalálási kísérlet sikertelen, akkor ő megy ki újra, vagy zálogot ad, és új kérdezőt választunk.

Címkék: farsang buli tánc jelmez

A bejegyzés trackback címe:

https://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr655788939

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása