Irena Landau: A cica

 2014.01.29. 20:44

Künn hideg volt, kicsit havazott és a hó csikorgott a léptek alatt. Mártának fázott az orra, Karesznak pedig majd lefagyott a füle.

  • Ne vonszold magad! - morgott a nővérére. - Tudod, mennyi a lecke?
  • Nem a lecke aggaszt engem, hanem az, hogyan mondjuk meg anyunak a ketteseinket. Kétlem, hogy örülne nekik.
  • De Ani például egyest kapott...
  • Na és?
  • Az még rosszabb.
  • Viszont attól a mi ketteseink nem szépülnek meg! - hütötte le öccsét Márta. - Egy hetedikes fiú állítólag egyszer nullát kapott. De még ez sem segít rajtunk. Anyu haragudni fog, különösen rád.
  • Mért éppen rám? - csattant föl Karesz. - A kettes az kettes, te ugyanolyan rosszul csináltad meg a feladatot, mint én.
  • Na igen, de velem ez először fordult elő, veled meg már har­madszor.
  • Remélem, hogy anyu nem számolta meg...
  • A helyedben nem reménykednék benne. Hacsak... hacsak nem történik valami más, fontosabb.
  • Akkor hadd történjék! - lelkesedett be Karesz. - Csak mi legyen az? Hemperegjünk meg a hóban!
  • Nem, valami más kell... Várj! Nézd...

Karesz odanézett. A lépcsőház előtt ült egy fekete kiscica, farkán fehér folttal. Ült és csendesen nyávogott.

  • Ccccc... - szólította meg mindenesetre Karesz.
  • Cic, cic, cicuska - csatlakozott hozzá Márti.

A cica rájuk nézett, mire a gyerekek óvatosan megközelítették.

  • Szegény teremtés - sajnálta meg Márti a cicát. - Vigyük haza.
  • Kizárt dolog, hogy anyu beleegyeznék.
  • Ilyen hidegben csak meglágyul a szíve...
  • Ez a cica biztosan itt lakik, a pincében - állapította meg Karesz. - Nézd, itt egy ki­csit nyitva van a pinceablak. A pincéket fűtik. Sőt, valaki tejet is tett ide a párkányra. Talán nem is olyan elhagyatott ez a cica?
  • Látom, hogy nem elhagyatott. De ha anyu ránéz, talán a mi ketteseink már nem kerülnek szóba... A cicáról fogunk beszélni. Holnap meg majd visszahozhatjuk...
  • Na jó - egyezett bele Karesz.

Márta levette a sálját és bebugyolálta a macskát. Végül is megkarmolhat vagy meg is haraphat... Azután a sálba bugyolált macska bekerült egy nagy bevásárlószatyorba, és ez az egész nyávogó, mocorgó kis csomag fölkerült a második emeletre.

  • Mi ez? - kiáltott fel anyu, amikor kinyitotta az ajtót.
  • Egy kiscica - válaszoltak kórusban a gyerekek.
  • Fekete - tette hozzá Márta.
  • Egy fehér folttal...
  • Olyan szegény volt, nyávogott, úgyhogy elhoztuk...
  • Tél van, és hideg... A cicának meg kell melegednie...
  • De hiszen mondtam százszor - emlékeztette őket mérgesen anyu hogy szó sem lehet állatról a lakásban. Allergiás vagyok a szőrre! Azt akarjátok, hogy beteg legyek? De ha nem betegednék meg is, ki foglalkozna ezzel a szegény állattal?
  • Majd mi gondozzuk!
  • Ti?! Már látom is, ahogy Márta tejet melegít, Karesz meg jár a macskával az állatorvoshoz. Szó sem lehet róla!

A kiscica az előszobában csücsült és nyávogatott, anyu pedig, irtó mérgesen, tejet adott neki. A kiscica éppen belenyalt, amikor csengettek és megjelent Légrádi néni Anival.

  • Azért jöttem... - kezdte a szomszédasszony.
  • Jaj, milyen édes kiscica - ájuldozott Ani. - Pi, pi, pi!
  • A csibéknek mondják, hogy „pi, pi, pi” - világosította őt fel nemtetszéssel Márta - Nem látod, hogy ez egy macska?
  • Cic, cíc - változtatta meg a nyelvet Ani, anyukája pedig megkérdezte:
  • Ez a ti macskátok?
  • Nem, és szívesen megválnánk tőle — vágta rá anya.

Légrádi néni ránézett a lányára.

  • És ha megkapnád ezt a kiscicát, akkor megtanulnád rendesen a matematikát? Megígérnéd, hogy ez az egyes az utolsó volt?
  • Megígérném! Igazán! Akkor legalábbis ketteseim lennének, mint Mártinak és Karesznek!
  • Na jó, akkor elvisszük a cicát - mondta Légrádi néni. - Úgy tűnik, egészséges, de holnap mindenesetre elmegyünk vele az állator­voshoz. Nagyon szépen köszönjük!

És elmentek a cicával együtt, de mielőtt a gyerekek elmondhat­ták volna, mi a véleményük erről az Aniról, anyu kérlelhetetlenül föltette a kérdést.

  • Mit is hallottam az imént a ketteseitekről?

Hát van igazság ezen a világon?!

 

Kérdések: 

1. Karesz és Márta nem merték bevallani anyunak, hogy kettest kaptak. Ti hogy vagytok ezzel? Könnyen meg meritek mondani szüléiteknek a rossz jegyeiteket, vagy más, kellemetlen híreket? Hogyan viselkednek ilyenkor szüleitek? És vajon miért viselkednek így? Talán megpróbálnátok beleélni magatokat a helyükbe, és megmagyarázni a reakciójukat?

2. Most más „bőrbebújósdit” játsszunk! Játsszuk azt, hogy ti vagytok a szülők. Mit szóltok ahhoz, hogy a gyermeketek rosszul tanul? Állandóan rossz jegyeket hoz? Mivel tudnátok őt biztatni, segítem? Milyen érzés, ha gyermeketek gyenge tanuló, és ki tudja, mi lesz belőle. Rögtönözzetek családi jeleneteket, legyen valaki anya, másvalaki apa, beszéljétek meg gondterhelten gyengén tanuló gyereketek helyzetét, használható módszereket ennek megváltoztatására, az egész család hangulatát és érzelmi állapotát ezzel kapcsolatban!

3. Szabad-e egy szülőnek elveszítenie a reményét és „feladnia” gyermekét? Vagy mindig meg kell benne bíznia? Ki tud mondani valamilyen példát az életből? Ismeri-e valaki például Albert Einstein vagy Thomas Mann iskolai teljesítményeit?

Címkék: bizalom őszinteség szülők szülő-gyerek kapcsolat

A bejegyzés trackback címe:

https://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr565788911

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.