A hivatásról

 2014.01.30. 15:46

- Apu, mit jelent az a szó, hogy „hivatás”?

- Az egy kicsit attól függ, milyen értelemben használjuk. Jelenthet életpályát, életcélt, de jelenthet foglalkozást, feladatot vagy akár hajlamot is.

- És mit jelent, hogy valaki­nek „hivatása van”?

- Az Isten minden egyes em­bernek elhivatottságot ad, hogy annak szentelje az életét. Kinek erre, kinek arra, mindenkinek valami másra.

- Én például honnan fogom tudni, hogy nekem mi a hivatásom?

- Ó, azt meg fogod érezni! Ha csak egy kicsit figyelsz befelé, és önis­meretre törekszel...

- És milyen hivatások vannak?

- Nagyon különfélék. Ha a foglalkozásokat értjük rajta, akkor annyi, ahány szakma létezik a világon. Mindegyiket hivatásszerűen lehet gyakorolni. Ami az életállapotot illeti - a legtöbb ember családi életre kap hivatást. Mások papi vagy szerzetesi életre vannak meghíva, míg mások sem családot nem alapítanak, sem szerzetbe nem lépnek, mégis egyedül élnek és valamely, életüket kitöltő feladatnak szentelik magukat.

- Ha valakinek papi vagy szerzetesi hivatása van, honnan fogja ezt tudni?

- Azt gondolom, több jelet kap erre. Első lehet talán maga a gondolat: mi lenne, ha én pap lennék? Ha szerzetesnő lennék? Sok fiú kiskorában szívesen játszik papot, úgy tesz, mintha misézne. Később a játék abbamarad. De ha maga a gondolat valakiben visszatérően jelent­kezik, sokszor eszébe jut, ez mindenképpen jel: ezen mélyebben el kell gondolkodnia. Különösen az áldozás után, amikor az Úr az ember szívéhez olyan közel van, érdemes megkérdezni, mint a kis Sámuel: „Beszélj, szolgád figyel! Mondd, látod-e bennem a papodat? Legyek szerzetesnővér? Meg akarsz hívni szolgálatodra?

- A hivatást mindenkinek egyedül kell választania, vagy kiválaszthatják helyette a szülei?

- Azt gondolom, csak egészen ritka esetben lehet sikeres a szülők választása. Ezt mindenkinek először belülről kell megérlelnie, sokat töp­rengenie, elképzelnie a jövőt sok-sok változatban. A helyes önismeret is nagyon fontos, hiszen minden hivatás gyakorlásában más-más tulajdon­ságokra van szükség. Tisztában keli lenni önmagunkkal, azzal, mire vagyunk képesek. De persze ki lehet kérni mások véleményét, a szülőkét is, meg mindazokét, akikre felnéz és akikben bízik a fiatal.

- Ha valaki pap akar lenni, akkor a legjobb lenne, ha közelebb­ről megismerhetné a papok életét, nem?

- De igen. Sok alkalma nyílik a megfigyelésre, ha ministrál és más liturgikus alkalmaknál is segédkezik. így megfelelő elképzelése alakulhat ki arról, mi a papi „munka”. A papi életformáról pedig érdemes beszélgetnie azokkal a papokkal vagy szerzetesekkel, akikben megbízik. Ha bekerül szemináriumba, sok mindent megfigyel és meg­tapasztal. És akkor lesz képes arra, hogy végleges döntést hozzon.

 

Kérdések:

Szerintetek milyen jellemvonások szükségesek ahhoz, hogy valakiből jó pap legyen?

Ha ismertek olyan papot, akit szerettek, milyen tulajdonságok miatt szeretitek?

 

Most nézzünk meg egy másik élethivatást! Vagy inkább a tőle való félelmet:

Soha nem megyek férjhez!

„Anyukám nagyon ideges természetű, kirobbanásra hajlamos és nem egyszer rosszindulatú. De nekem is, sajnos, hasonló a természetem, így hát nálunk otthon gyakran pokoli hangulat van. Anyu nagyon gyengéd és szeretetteljes is tud lenni, de csak néha, és nem is minden gyermekéhez.

Aput jobban szeretem, mert nagyobb az önuralma. De makacsabb is, amitől néha falra másznék. A nővéremmel néha megpróbálok beszélgetni emberi módon, de nem sűrűn sikerül. Magasra emeli a szemöldökét és döbbent arcot vág: „Hihetetlen! ” Vagy azt mondja: „jól van, kisbabám, de most már menj homokozni! ” Nagyon ritkán engedem el ezt a fülem mellett, legtöbbször jól odamondok neki, és akkor áll a bál, előkerül anyu és apu, azután pedig már mindegy, ki kezdte. Legjobban a kétéves kisöcsémet szeretem. Nagyon eleven és nem marad meg egy helyben, kivéve, ha mesét hallgat. Nagyon szereti a Füles Mackót, Kalán nénit és a Hupikék Törpikéket. Legtöbbször nekem kell rá vigyáznom, és azt hiszem néha, hogy vagy megőszülök, vagy elvisznek a bolondok házába.

A legnehezebb, hogy őszintén és önkritikusan beszéljek önmagam­ról. Nagyon makacs vagyok én is (ha apu olyan, mint a szamár, akkor én olyan, mint az ökör), visszabeszélek, azonkívül sértődékeny, haragtartó, irigy, rosszindulatú, akarnok, lusta és kíváncsiskodó is vagyok. Két bal kezem van. Csak egy az erényem: jó tanuló vagyok. Egyáltalán nem vagyok mintalány! Mindig saját véleményem van mindenről, bár biztos, hogy nem mindig helyes. Most, hogy mindnyájunkat már leírtam, azt a kérdést teszem fel magamnak: szeretem-e az otthonomat? Igen!!!

Akármilyen is — szeretem. Nem „mindennek ellenére”, hanem ilyen­nek, amilyen.

De szeretném-e, hogy a saját, jövendőbeli otthonom hasonlít­son a mienkre? Nem és nem! Amikor elgondolkodom a dolgokon, el­határozom, hogy soha nem megyek férjhez, és soha nem lesznek gye­rekeim! Egyszerűen attól félek, hogy hasonlítanának rám, és a nevelési módszereimet ugyanúgy bírálnák, mint ahogy most én teszem.”

Jolán, 15 éves

 

Kérdések:

Mi a véleményetek Jolán elhatározásáról? Indokolt-e a félelme?

Ti szeretnétek, ha jövendőbeli otthonotok hasonlítana a mostanira?

Melyek azok a nevelési elvek, amelyeket feltehetően követtek majd a saját gyerekeiteknél, és mik azok, amelyeket biztosan nem?

Most — feltéve természetesen, hogy ez még sokat változhat — milyen az elképzelésetek jövendőbeli családotokról?

Címkék: házasság hivatás szerzetesség papság

A bejegyzés trackback címe:

https://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr875790150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása