Bea betegsége

 2014.01.30. 15:21

- Miért vagy már megint úgy elszontyolodva? - kérdezem Ágotát, amikor benéz hozzám.

- Csalódtam. Rájöttem, senkinek nem érdemes segíteni - mondja, és betelepszik a fotelba.

- Nohát! Mégis, mi történt?

- Valamikor az új év elején a matek ­tanárnő kijelentette, hogy Bea meg fog bukni, ha így folytatja, és jó volna, hogy valaki segítene neki a matekban. Erre mi Ildivel jelentkeztünk.

- Ildivel?

- Igen, már minden a régi - de Ágota nem erről akar most beszélni. - Szóval nálunk tanultunk több alkalommal. És csütörtök este is, mert péntekre matekdoga volt beígérve.

- És Bea? Haladt?

- Igen, egész jól. Kis segítséggel majdnem egyedül meg tudta oldani a példákat. És főleg már nem jajgatott, nem panaszkodott egyfolytában. Hanem csütörtökön este volt az a nagy zuhé, emlékszel?

- Ez most hogy jön ide?

- Várd ki a végét - mondja Ágota. - Egyszer csak csengetnek, és megjelenik az ajtóban Bea apukája, nagy fekete esernyővel. Nagyon elegáns úr, anyuval igen udvariasan beszélt. Azt mondja, most olyan nagyon esik, Beácskának meg nincs esernyője, hát eljött érte, hogy hazavigye. Képzeld, a lakótelep egyik végéből a másikba kocsival jött el érte!

- Biztosan nagyon féltik a lányukat.

- De Bea másnap nem jött a suliba, és nem is írt dolgozatot! Pedig nem volt nehéz, vígan megcsinálta volna! - mondja Ágota elkeseredve. - Annyi munkát fektettünk belé!

- És miért nem jött el? Megérdeklődtétek?

- Persze, mindjárt a suli után elmentünk hozzá. A nagymamája mondta, hogy Bea alszik, és hogy tegnap átázott a cipője. A szobájában a kisasztalon narancs, meg vitaminok, meg táskarádió. És Bea persze az ágyban. Kérdeztük, beteg-e. Azt mondta, igen. Lázas is? Nem, mert ez láztalan meghűlés. Elmondtuk neki, hogy nem volt nehéz a dolgozat, s kérdeztük, most mit fog csinálni. Erre csak vállat volt. Nem volt miről beszélni, úgyhogy elmentünk. És nem is volt beteg - fejezi be Ágota felháborodva

- Ebben miért vagy olyan biztos?

- Mert a nagymamája mondta! Amikor kikísért, azt kérdezte, minket is korrepetálnak-e. Merthogy Beának korrepetitora lesz, bár elég sokba kerül. De olyan nehéz ez a matematika és ebben az iskolában olyan magasak a követelmények! És akkor azt mondta, Bea majd hétfőn jön suliba, mert hogy nem is beteg. Na, mit szólsz ehhez az egészhez?

- Én azt hiszem - mondom kisvártatva -, hogy Bea mégiscsak beteg. - De látva Ágota tiltakozó képét, folytatom: - Csak nem meg­fázásról van szó, hanem beteges önállótlanságról, egy kis felelőtlenség­gel. Mi lesz vele később? Vajon minden erőfeszítéstől menekülni fog narancsok és vitaminok sáncai mögé? Vajon minden vihar elől megvédi őt apuka esernyője? Vajon minden kockázat és kiállás elől el tud majd bújni a meleg lakásba?

- És mi a gyógyszer erre a betegségre? - kérdi huncut mosollyal Ágota.

- Szerintem komoly szembenézés önmagával. Ha még beszél­tek majd vele erről az esetről, tegyetek föl neki hasonló kérdéseket. Legfőbb ideje, hogy Bea elgondolkodjon rajtuk.

 

Kérdések: 

  1. Bea nem nézett szembe a rá váró erőfeszítéssel. Miért? Mitől félhetett?
  2. Tegyük fel, hogy ez a történet másként alakult volna — Bea bemegy megírni a matekdolgozatot, de az rosszul sikerül. Jobb-e, hogy meg sem próbálta vagy rosszabb?
  3. Szemmel láthatóan Bea arra számít, hogy majd a szülei valahogy rendezik a dolgot az iskolában. Szerintetek ez helyes? Egy diák mennyire lehet önálló iskolai ügyei rendezésében?
  4. Tulajdonképpen kinek a gondja, hogyan tanultok — a tiétek vagy a szüléiteké? Vagy közös ügy? Ki-ki mit tehet a jó eredmény érdekében?

Címkék: félelem felelősség szembenézés

A bejegyzés trackback címe:

https://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr295790116

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.