Korlátozott jogosultság

 2014.02.12. 14:12

Ne haragudj, hogy ilyen későn zavarlak - suttog az ajtómban a fölöttem lakó némettanárnő -, de ez a kislány gyakran följár hozzád, biztosan jól ismered. A szüleinek semmiképpen sem akarok szólni, féltem a jó szomszédi viszonyt.

- De hát mi történt? - tessékelem be az idős, magányos hölgyet.

- Két hétig üdülni voltam. Megkértem Ágota szüleit, öntözzék a virágaimat, és adjanak enni a halaknak. Most, hogy hazajöttem, átmentem hozzájuk a kulcsért és megköszönni a szívességüket. Ágota mamája erre azt mondta, hogy ne nekik köszönjem, hanem a kislányának, mert mindig ő ment locsolni.

- És nem ment?

- De ment… csak... hogy is mondjam. Én rendet szoktam tartani a lakásomban, mindennek megvan a maga helye, most viszont, ahogy hazajöt­tem, látom, hogy sok dolog másképp áll, mint ahogy szokott, szóval ez a kislány sok mindenhez hozzányúlt.

- Talán elveszett valami?

- Nem, nem, semmi nem veszett el, de nekem mégis nagyon rosszul esik, hogy valaki, akiben megbízom, a lakásomban mindenhez hozzányúl.

Abban maradunk, hogy a dologról alaposan kikérdezem Ágotát, és majd értesítem a tanárnőt arról, amit megtudtam. Az első alkalommal tehát, amikor Ágota feljött, kertelés nélkül megkérdeztem:

- Ide figyelj, galambom, a locsoláson és a haletetésen kívül még mit csináltál te a némettanárnő lakásán?

Meglepődött, elvörösödött, végül azt mondja:

- Leckét.

- Hogyhogy leckét? És miért éppen ott?

- Mert ott csend volt és nyugalom. Senki nem beszélt, nem szólt a tévé. Nyugodtan lehetett tanulni.

- Ágota, de ehhez-ahhoz hozzányúltál vagy nem?

- Miért, elveszett valami? - kérdezi ijedten.

- Nem, nem veszett el semmi. De mivel a tanárnő rendet tart és mindennek megvan nála a szokott helye, észrevette, hogy a dolgok nem úgy állnak, ebből pedig arra következtetett, hogy te hozzányúltál. Mihez nyúltál hozzá?

- Hát... megnéztem az ékszereit, a szemfestékét, a púdert meg a parfümöt - sorolja szégyenkezve.

- Gondolom, mindezt azonmód ki is próbáltad, nem?

Bűntudattal bólogat. Azután védekezésbe megy át:

- De nem vettem el semmit! Ott volt egy tálkán bonbon. Egyet sem ettem meg! Megszámolhatja!

- Ágota, Ágota, ez nem járja! Te becsületes kislány vagy, jól ismered a hetedik parancsolatot, ezért nem vagyok különösebben meghatva, hogy nem vittél el onnan semmit. De ahhoz, hogy a tanárnő most bízzon benned, ez nem elég. A te jogosítványod korlátozott volt és arra szólt, hogy bemégy a lakásba, vizet öntesz a locsolókannába, meglocsolod a virágokat, megeteted a halakat, sarkon fordulsz és elhagyod a placcot. Talán mondta neked a tanárnő, hogy „Ágota, nyugodtan vonulj be ide leckét írni, megnézheted a könyveimet, játszhatsz a pianínómon, fölpróbálhatod a klipszemet, és egyébként is érezd magad otthon"?

Zavartan rázza a fejét.

- No hát akkor...

- De félek, hogy szól anyuéknak... Miket gondolhat most rólam!

- Majd én beszélek vele és megnyugtatom. Idővel talán majd helyreáll a bizalma is. Különösen, ha a történtek ellenére te továbbra is köszönsz neki. Tudnod kell, hogy az életben az embert sokszor próbára teszik, mégpedig hasonló helyzetekben, mint amilyen ez volt. De a mi magatartásunkban nem az ilyen próbák a fontosak, hanem az a törekvés, hogy makulátlanul becsü­letesek legyünk, akár látja valaki, akár nem. Isten az, aki szeretettel figyel bennünket, és mi Neki akarunk tetszeni.

A leírt helyzettel kapcsolatosan érdemes talán fontolóra venni a következő kérdéseket:

  1. Nem túlságosan érzékeny-e a tanárnő? Elvégre nem veszett el semmi!
  2. Az ilyen segítségkérés magától értetődően jelenti azt is, hogy aki a virágot locsolja, közben esetleg megnéz ezt-azt az idegen lakásban. Mivel becsületes és nem vesz el semmit, a szemrehányás eltúlzott. Sőt, ha odaadják a kulcsot, bizonyos értelemben számolnak is effélével. Kár haragudni Ágotára.
  3. Ágota nem volt elég szemfüles. Jobban kellett volna ügyelnie arra, mi hol és hogyan állt. Ha ugyanúgy visszateszi, akkor a tanárnő nem vehet észre semmit, és nincs semmi probléma.
  4. Számos olyan helyzet van az életben, amikor - anélkül, hogy valakinek a tulajdonát akarattal elvennénk - mégis hozzájutunk valamihez. Mi a helyzet a talált tárgyakkal? Az állam tulajdonával? A közössel? Keressetek megfelelő helyzeteket és a következtetéseket - esetleg egy szabályt - fogalmazzátok meg, írjátok le.

Címkék: bizalom magántulajdon becsületesség

A bejegyzés trackback címe:

https://bogarklub.blog.hu/api/trackback/id/tr685811072

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.