Józef Rybinski: Szamóca illatú könyvem

Emlékeztek-e az első könyvetekre? Én még ma is, amikor új könyvet vásárolok, nem a nyomdafesték szagát érzem rajta, hanem... a szamócáét.

A mi tanítónőnknek az iskolai könyvtárban sok könyve volt. Tíz vagy még annál is több. És igen szépen olvasott nekünk. Szinte ma is látom, amint az osztályban ül a nyitott ablak mellett, virágos ruhájában olyan bájosan és fiatalon. És még érzem az ablak alatt virágzó or­gonabokor illatát. Nagyon szerettük a tanítónőnket. Az órák után nem egyszer bátorságot vettünk, és kölcsön kértünk tőle egy-egy könyvet.

Sokszor olvastam el ugyanazo­kat a történeteket: az oroszlánról, aki félt a kisegértől, Jacekről, aki meg­találta a páfrányvirágot, és azzal együtt rengeteg kincset, de nem volt boldog, mert kincsét nem oszthatta meg senkivel. Vagy az asszonyról, aki a hintóból pénzt dobott a szegény gyerekeknek. Egyszer csak arra kezdtem vágyódni, hogy nekem is legyen könyvem. Saját könyvem.

A vágyamat bátortalanul megosztottam anyámmal. Bátor­talanul, mert tudtam, hogy nincs pénzünk. Anyám megsimogatta a fejem és azt mondta, talán megvesszük majd valahogy azt a könyvet. Megvesszük? Az áldott jó édesanyám - gondoltam -, egyszerűen nem akar nekem nemet mondani.

Éjjel azt álmodtam, hogy én találtam meg a páfrányvirágot és nekem van annyi kincsem, amennyit csak álmában lát az ember. Azután egy asszony a hintóból pénzt dobott felém, de az érme eltűnt a hóban. Hanem mégsem hó volt az, csak egy nagy halom jázminszirom. Sírva riadtam fel, panaszkodtam, hogy elveszítettem a pénzt, és nem vehetek majd könyvet. Aggódó édesanyám nyugtatgatott: biztosan megveszi a könyvet.

Másnap kora hajnalban felkeltett; egy nagy kancsó és két kis bögre volt nála. Köténye zsebébe tett egy karéj fekete kenyeret és elindultunk áfonyát szedni. Mennyire álmos voltam! Akkor láttam életemben először a napfelkeltét. Dolgozni mentem. Nemcsak a szamó­cát, de még az áfonyás kenyeret sem akartam megenni. A szamócát eladásra szedtük, árán sót, petróleumot, gyufát és más nélkülözhetetlen dolgokat kellett venni.

Az erdei ösvényeken szarvasbogarak araszoltak, a levegőben csodálatosan színes pillangók röpködtek, virágzott a temérdek vad­virág. De nekem nem volt időm, hogy a természet csodáiban gyönyörködjem. Szorgalmasan szedtem a szamócát és kis bögrém tartalmát anyám kancsójába töltögettem. Másnap pedig, amikor még aludtam, anyám elvitte a szamócát és az áfonyát a harminc kilométerre fekvő városba, a piacra.

Éjfél felé járt, amikor hazatért, ugyancsak gyalog. Fölébredtem és éreztem, hogy valami van a párnámon. S kitapogattam a könyvet! Szamóca illata volt. Anyám ugyanabban a kosárban hozta haza, amely­ből a szamócát árulta. Ismét elaludtam. Kimondhatatlanul boldogan.

• Ez is régi történet. Sokkal több ma már a könyv az iskolai és az otthoni könyvtáratokban is. De emlékeztek-e arra az első könyvre, amelyet elolvastatok?
• Melyek voltak kedvenc könyveitek? Osszátok meg egymással ezeket az élményeiteket!
• Manapság sokszor halljuk, hogy a gyerekek inkább tévét és videót néznek, mint olvasnak. Ti hogyan vagytok ezzel? Mi történik az emberrel, ha könyvet olvas, és mi, ha filmet néz? Melyikben mi a jó?