Ez a címe annak a Lengyelországban megjelenő sorozatnak, amely­nek különlegessége, hogy csak tizenöt évesnél fiatalabb gyerekek írják és szerkesztik. A szerkesztőbizottságot Tarnowski Janusz atya hívta életre és a háttérből segíti. Eddig három kötet jelent már meg: 1. Istenről, a hitünkről és a szellemekről; 2, A családról és az ábrándjaink­ról; 3. Az iskoláról, a tanárokról és a diákokról.

Erről az érdekes kezdeményezésről kérdeztem Tarnowski atyát (az interjút Teresa Worowska készítette 1994-ben):

- Miért kapott e könyvsorozat ilyen dacos címet?

- Mert mélységesen nem értek egyet ezzel a közismert mondás­sal. A gyerekeknek beszélniük kell, és sokat kell beszélgetni velük, mert csak akkor tanulnak meg önállóan gondolkodni, és megosztani önma­gukat másokkal. Ha egy gyerek nem beszélget, csak olvas vagy hallgat, előfordulhat, hogy csupán a mások gondolatait ismétli meg, ami akkor is rossz, ha azok szépek és értékesek. Az ember, még a legkisebb is, értelmes lény, akit Isten a maga képére és hasonlóságára teremtett. Ezért ne csak ismételje mások gondolatait, hanem legyenek sajátjai is. De akkor kell, hogy alkalma nyíljon ezeket megfogalmaznia és elmon­dania.

- Mikor lehet rá alkalma?

- Hát ez az. Mert hogyan is néz ki mindennapi életünk? A munkában megfáradt szülőknek gyakran nincs is idejük, hogy a gyere­keikkel elmélyültebben beszélgessenek, az iskolában azt kell meg­tanulni, amit a felnőttek a tanrendbe iktattak, a televíziónak megint csak kész műsorai vannak... És ily módon sok gyerek lassan abbahagyja az önálló gondolkodást. Kár érte.

- Mikor jött létre a szerkesztőbizottság, és hogyan tettek szert annyi levelezőre?

- Az ötlet valamikor hat évvel ezelőtt született. Az akkori főszerkesztő, Piotrek, ma 18 éves fiatalember. „Nyugdíjba” is küldtem már régen, mert az az elvem, hogy a tizenöt év legyen a felső korhatár szerkesztők esetében. A gyerekek szokták írni az újságoknak. Én sok ilyen kivágást összegyűjtöttem és szétosztottam az ismerős fiúk és lányok között: mondják meg, mit gondolnak ezekről. Kidolgoztam egy körkérdést is, amelyre rengeteg választ kaptam Lengyelország külön­böző városaiból és külföldről: Ausztriából, Angliából, Belgiumból, Hollandiából, Izraelből, Kanadából, Norvégiából, Németországból, Svédországból, Olaszországból, az Egyesült Államokból és Oroszországból. Összesen körülbelül 6 ezer kérdés és válasz érkezett.

- Ezekből hogyan álltak össze a kötetek?

- A kérdéseket témák szerint csoportosítottuk. A válogatás nem volt könnyű. Piotrek választotta a kérdéseket, utána pedig együtt sorra megfontoltuk valamennyit. Tehát a kérdések, az újságoknak írt gyerek­levelek, a körkérdésre adott válaszok és a gyerekekkel folytatott beszél­getések alkotják a köteteket. A végén a kérdésekre más gyerekek által adott válaszok találhatók. Ezeket azért közöljük csak a végén; mert azt szeretnénk, hogy kis olvasóink előbb maguk gondolkozzanak egy kicsit a válaszokon, és csak azután nézzék meg, mit gondolnak erről mások.

- Szó volt arról, hogy a magyar gyerekeket is szeretné bevonni az együttműködésbe. Mit kellene tenniük, mi lenne a feladatuk?

- Készülnek további kötetek: 4. A barátságról és a szerelemről; 5. Az állatokról, a természetről és a környezetünkről. Ezekhez várunk kis levelezőket Magyarországról. Legyetek ti is a kötetek alkotói. Elsősor­ban - be lehet küldeni bár­mely számú kérdést vagy véleményt a két fenti témával kapcsolatosan. Másodszor - azokat, akik szívesen elgon­dolkoznak fontos kérdéseken, meghívnám a válaszadások munkájába, mégpedig A Szív újságon ke­resztül, ahol ezeket lefordítják és továbbítják. Én úgy gondolom, hogy a párbeszéd az életfontosságú témákról igen nagy dolog. Ehhez a közös vállalkozáshoz kívánom A Szív minden olvasójának Isten áldását.

Kérdések:

1. Vannak-e egyáltalán kérdéseink a hitünkkel kapcsolatban? Vannak-e kételyeink? Milyen érzelmek kísérik ezeket? Szégyelljük? Ilyenkor mit csinálunk? Eszünkbe jut-e könyvekben is keresni felvilágosítást?

2. A kérdéseinket magunkban, magányosan próbáljuk-e megoldani, vagy képesek vagyunk beszélni ezekről másokkal? Ha igen — kikkel? Egyáltalán - ki lehet az, akivel meg tudjuk azokat osztani, akitől választ remélhetünk?

3. A hitünkkel kapcsolatos témák előfordulnak-e a mindennapi beszélgetése­inkben, vagy csak ritkábban, néha egy-egy alkalommal? És a mindennapi gondolatainkban?