Eltelt néhány hét. Geno és Gurri ruhácskáján nem mutatkoztak többé a világos szürke pettyek, mint egy ideig a születésük után. Mostani ruhájuk egyenletesen vörös színű volt.
Egy éjszaka Geno a réten meglehetősen közel állt a sűrűhöz. Szerette ezt a helyet, erdő és rét határmezsgyéjét, mert egyetlen ugrással védelemre és biztonságra találhatott. Ezen az éjszakán váratlanul felrikoltott felette a macska- bagoly. - U-jj-u-jj!
Geno zavartan összerezzent.
A macskabagoly lelibegett és egy alacsony ágra ült. - Üdvözlöm! Megijesztettem?
Geno mérgelődött és nem válaszolt.
- Megijesztettem önt? - kíváncsiskodott a macskabagoly.
- Csöppet sem - tagadta Geno. - Ostobaság! - tette hozzá nyersen. - Miért ijednék meg a maga csipogásától?
- Én nem csipogok - botránkozott meg a macskabagoly.
- Nekem egészen mindegy, hogy maga mit csinál - felelte foghegyről Geno. Örült, hogy a macskabagolyt felbosszanthatja.
Ez sikerült is neki.
- Ön egy faragatlan kölyök! - szidta őt a macskabagoly. - Egy faragatlan kis kölyök!
- Maga is az - adta vissza Geno - és sokkal kisebb is, mint én.
- Az ön papája - folytatta a macskabagoly és dühösen felborzolta a tollait -, az ön papája sokkal kedvesebb, mint a fia. Ő mindig szeretetreméltóan megijedt.
- Ezt nem hiszem el magának - morogta Geno sértődötten.
- Nos, lehet, hogy egyáltalán nem ijedt meg - adta be a derekát a macskabagoly -, mégis minden alkalommal azt mondotta, és mindig megvolt az örömöm, de ön elrontotta az élvezetemet.
- Ha más élvezetet nem tud találni, sajnálom öreg. Én nem kérek ebből a tréfából.
Faline jött oda: - Mi történik itt?
- Ó, ez az ifjúság! - a macskabagoly szinte nyöszörgött. - Ez az ifjúság!
- Ezt az ifjúságot - szakította félbe Geno -, ezt az ifjúságot maga úgysem érti. Ehhez túl öreg - Geno elszaladt.
- Nem! - kiáltott utána a macskabagoly. - Ezt az ifjúságot, ezt a mai ifjúságot én igazán nem értem! Nem is akarom megérteni! Ez az ifjúság önmagát sem érti, kedvesem!
Búbánatában egészen tollazatába süllyedt és mélyen meg volt bántva. Komoly arca, amelynek olykor valami kópés vonás szeretetreméltó kifejezést kölcsönzött, most mélabússá vált. Nyíltan elárulta a fájdalmat, amit egy megvetett, megtagadott személyiség érezhet. Horgas csőre tőrszerűen fúródott rövid állába, mintha a saját melle ellen akarná fordítani. Csak nagy okos szemei ragyogtak sötéten a csalódott felháborodástól.
- Meg kell önnek mondanom - prüszkölt Falinére -, nem büszkélkedhet nagyon a fiával.
- Egyáltalán nem vagyok büszke - védekezett Faline.
- O! O! - vágott közbe a macskabagoly. - A büszke egyének mindig azt állítják, hogy ők egyáltalán nem büszkék. Ezt már jól ismerem...
- Geno fiam valami rosszat követett el, hogy annyira haragszik rá?
- Haragszom? Egyáltalán nem haragszom - tiltakozott mérgesen a macskabagoly.
- Minden haragos ember - viszonozta Faline vidáman - azt állítja, hogy ő nem haragszik.
- Mi közöm a kegyed fiacskájához? - berzenkedett a macskabagoly. - Ennyi közöm sincs hozzá - kopogott a csőrével és ez úgy hangzott, mintha két fadarabkát egymáshoz ütöttek volna.
- A kegyed fiacskája! Hahó! Példaképe az én szememben a mai ifjúságnak. Csinos kis ifjúság, mondhatom. Ifjúság, amelyből hiányzik minden tisztelet, semmiféle tekintettel sincs a többi lényekre: neveletlen, elbizakodott, szemtelen! - kifogyott a lélegzete.
- Azt hiszem, téved - felelte türelmesen Faline. - Kissé igazságtalan. A mai ifjúság nem rossz. Egészen biztosan nem az. Nekünk is megvoltak ifjúkorunkban a magunk hibái, gyengeségei. Ma sem jobbak és nem rosszabbak, mint amilyenek mi voltunk. Csak mások, mint mi.
/Félix Salten „Bambi gyermekei” című regényének részlete/
Mennyire ismerősen hangzanak a macskabagoly szavai a mai ifjúságról! — Ugye, ti is hallottatok már ilyen megjegyzéseket? Amióta világ a világ, mindig is voltak konfliktusok a nemzedékek között. Biztosra veszem, hogy érdekel benneteket, hogyan éltek régen a gyerekek.
El tudtok-e képzelni olyan világot, ahol az autó ritkaságszámba megy, ahol nem létezik a televízió, színes újság, a komputert még csak föl sem találták?
Gondolom, a klubvezető segítségével megtaláljátok azt az idős nénit (talán valakinek a nagymamáját?), aki szívesen eljön egy klubfoglalkozásra és elmeséli nektek, milyen volt régen a világ. A világ ugyanis nagyot fordult azóta, hogy nagymamáitok kislányok voltak. Kérdezzétek meg tőle például ezeket:
Milyen volt régen a lakás, milyen általatok megszokott tárgyak hiányoztak belőle? Hogyan fűtöttek, mosakodtak, varrtak, mivel töltötték a szabad idejüket, az estéket?
Milyen volt a gyermek-felnőtt viszony? Milyen megszólítások voltak szokásban a családon belül? Kifejeződött-e bennük a nemzedékek közti távolságtartás? Mit engedtek meg a gyerekeknek, és mi nem volt szabad azok közül, amelyek számotokra természetesek?
Milyen volt az iskolarendszer? Milyen feladatok, kötelességek vártak a gyerekekre? Vágyak? Ugyanolyan gyerekek voltak-e, mint ti vagy mások?
El tudnátok-e képzelni magatokat abban a világban? Milyen életük lehetett a régi gyerekeknek, mennyiben volt nehezebb a tiéteknél, mennyiben lehetett könnyebb? Vagy talán másképpen volt nehéz és másképpen könnyű, mint a tiétek?
Mi a véleményetek — a változások jó irányba vezettek-e? Vagy inkább nem?
